A gepárd (Acinonyx jubatus)

Leggyakrabban gazellát (főleg thomson-gazellát), impalát és gnúborjút zsákmányol, de más patásokat is elejt 40 kg-os súlyhatárig, de csoportban megtámadják a nagyobb kérődzőket, mint a fiatal zsiráfokat és kisebb kafferbivalyokat. A magányosan élő felnőttnek elég 2-5 naponta zsákmányt szereznie, a kölykeit nevelő nősténynek azonban szinte minden nap el kell ejtenie valamilyen állatot. Mivel alkalmazkodnia kell a környezetében élő más ragadozókhoz, szinte csak nappal vadászik a déli forróságot kivéve. Vadászat közben akár 800 km² területet is bejár, állandóan követve zsákmányállatai vonulását. Áldozatát lopva közelíti meg, s nagyjából 30 méterről támad. Próbálkozásainak nagyjából fele sikeres. Az átlagos 20-60 másodpercig tartó üldözés során csupán néhány száz métert tesz meg; de 500 méternél többet nem bír teljes sebességgel lefutni- ez az oka annak, ha a kiszemelt zsákmánynak nagy a kezdeti előnye, a gepárd kudarcot vall. Néha a futástól úgy kimerül, hogy zsákmányát más domináns ragadozók, mint pl. az oroszlán elveszik. Ezért igyekszik gyorsan, minél több húst magába tömni. Egy vadon élő gepárd naponta átlagosan 2 kg húst fogyaszt.

Védelmi helyzet

Úgy tűnik, hogy gepárd érzékenyebb az emberi hatásra bekövetkező élőhelyváltozásokra, mint a többi nagymacska. Eredetileg egész Afrikában elterjedt és Ázsiában az Arab-félszigettől egészen India déli részéig élt.

Észak-Afganisztán, Irán, Kelet- Dél- és Közép-Afrika területén 6 alfaja él, de az északi területeken már teljesen kihalt. Indiából 1947-ben tűnt el végleg. Elő-Ázsiában a legelőket felszántották, a természetes ivóhelyek csökkentek, s ez ottani kedvenc táplálékuk, a golyvás gazella számát is katasztrofálisan csökkentette, így súlyos következményekkel járt a gepárdok populációjára. De évszázadokon át vadásztak is a gepárdra gereznája miatt. Vadászatát évtizedekkel ezelőtt betiltották, ám az orvvadászat, az élő állatokkal folytatott feketekereskedelem napjainkban is virágzik.

Ma már mintegy 20 országból eltűntek, s bolygónkon mindössze 12000 gepárd él, ami 10%-a annak a számnak, mely még 1900-ban volt. Ázsiában ma már csak 200 példány él, emiatt az ázsiai gepárd súlyosan veszélyeztetett fajnak számít. A vadszámlálások adatai szerint az afrikai gepárd is már csak Kelet-Afrikában található meg nagyobb számban, de állományaik csak akkor fognak fennmaradni, ha megfelelő védelemben biztosítjuk őket.

Ez az egyetlen nagymacska, mely nem képes üvölteni, mivel a nyelvgyököt rögzítő vékony csontocskája porcos. Madárcsicsergésszerű trillákat, rövid füttyöket hallatnak. Ezzel a hanggal hívják kicsinyeiket, és így kommunikálnak a felnőttek egymás között. Éles aou vakkantásokkal jelzik mozgásukat, de ugyanezzel a hanggal üdvözlik emberbarátjukat is, és hosszasan képesek dorombolni.

Drapp színű, kicsi, kerek fekete pettyekkel. A szemzugtól feltűnő fekete ?könnycsíkok? húzódnak végig az arcán, melyet a hajdani dicsőségét sirató gepárd könnyének is tartanak. Igazából ezek a csíkok csökkentik a nap erejét, így a gepárd erős fényben is tisztán látja áldozatát. A három hónaposnál fiatalabb kölykök sötétebb színűek, hosszú, pelyhes ?sörényük? van, és testük hátoldalát, a fejtől a farokig szürkésszőrzet fedi, éles ellentétben a rövid szőrű pettyes bundával, ami a test alsó részét borítja. Életük első két-három hónapjában a kölykök olyan ezüsthátú sakáloknak látszanak, amelyek hasát és lábát különleges pettyek borítják. Később szőrzetük homokszínt ölt, a pettyek mindenütt előtűnnek és a sörény csupán nyakuk és válluk felső részén marad meg. A sivatagos területeken élő példányok foltjai kisebbek, szőrzetük alapszíne halványabb. A legnagyobb foltjaik az Afrika délkeleti terültén honos gepárdoknak vannak.

Bármily hihetetlen, évmilliókkal ezelőtt az amerikai kontinensen élt, majd átkelve a Bering-szoroson benépesítette a három földrészt: Európát, Ázsiát és Afrikát. A gepárd (eredetileg csita) elnevezés indiai eredetű, jelentése pöttyös. Története érdekes, mivel már az ősi egyiptomi frízeken és domborműveken is találhatunk gepárdemblémákat, melyek a bátorságot jelképezik. Afrikai leletek szerint 3 millió évvel ezelőtt élt elődeink már meghitt közösségben éltek a gepárdokkal, és ötezer éve az ember már vadászatra idomította. A mongol uralkodók, indiai hercegek és egyiptomi főurak szelídített gepárdokkal vadásztak, a befogott gepárdokat szolgák közt szállásolták el, hogy hozzászokjanak az emberek jelenlétéhez. Hajtáskor bőrcsuklyát húztak a fejükre, amit csak a zsákmány hajszolása előtt távolítottak el. Ám mindössze két feljegyzés tanúsítja, hogy a gepárd valamely uralkodó kedvelt állata lett volna ? az egyik Dzsingisz kán, a másik Nagy károly kedvence volt.

Ez az állat a gepárdtól csupán bundájának színében, hosszában és mintázatában különbözik. A mutáció abban jelentkezik, hogy a foltok összeolvadnak, nagyméretű szabálytalan mintákat alkotnak az egész testen, de főként a gerinc mentén. A farok mintázata azonban alig változik, a gepárd jellegzetes arcmintája pedig ugyanolyan marad. Míg a gepárd szőre rövid, durva, lesimuló, addig a mutáció hosszú, finom, szálkás szőrszálakat produkál.

Zimbabwe területén 1926-ban az angol Cooper hadnagynak a helybeliek addig soha nem látott állatbőr t mutattak. Ezt elküldték a londoni British Museumba, ahol a lábak nélküli bőr alapján a leopárd egy mutáns formájára gyanakodtak. Az őrnagy kétségbe vonta ezt az eredményt, így újabb példányok után kutatott. Hatalmas díjat tűzött ki egy újabb gereznáért, a bennszülöttek pedig több bőrt is hoztak lábakkal és koponyákkal együtt. Ezek alapján bebizonyosodott, hogy az ismeretlen állat a gepárdhoz áll közelebb.

Bár élő állatot akkor még senki sem látott, 1927-ben nyilvánosságra hozták, hogy a még ismeretlen állat egy gepárdfaj. A királygepárdot a rendszertanba Acinonyx rex néven vették fel. Az elméletet a 30-as években felülvizsgálták, és kimondták, hogy ez az állt nem más, mint a gepárd mutációja, mely a szőrzet már említett változásaiban jelentkezett. Ennek a felfogásnak a bizonyítékai lassan gyűltek össze, a 80-as évekig mindössze 12 gereznát sikerült találni, élő állapotban csupán hatszor látták, és egyetlen fénykép készült róla, a dél-afrikai Krüger Nemzeti Parkban.

Aztán a 80-as évek elején létrehozott ausztráliai gepárdszaporító kutatóállomáson már született egy ilyen különleges állat. Afrikában, Pretoria közelében is ekkor látott napvilágot két kis királygepárd. A szigorú védelmet élvező tenyészközpontnak rövidesen öt kölyköt sikerült összegyűjtenie, melyeket szoros rokontenyészéssel szaporították tovább. Vitatható e kísérlet kimenetele, hiszen a beltenyésztettség előre nem látható károkat okozhat a ragadozóknál. Mindenesetre a királygepárd egyre nagyobb számban fordul elő, és ma már fellelhető az afrikai rezervátumokban, főként a Serengetiben.