A törzs még a mi borzunkénál is esetlenebb, úgy tűnik fel, mintha felülről le lenne lapítva. A hátuk széles és lapos, az arcorr rövid, a kis fülkagylók alig látszanak ki a gereznából, szemeik kicsinyek és mélyen fekvők, végtagjaik rövidek, erősek és csupasz talpúak; kézujjaik rendkívül erős karmokkal vannak fölfegyverezve.
A ratel vagy méhészborz teljesen kifejlett korában bőven eléri az 1,1 m-t, amiből a farokra mintegy 25 cm-t kell leszámítanunk. Szőre hosszú és szálkás. Homloka, tarkója, nyaka, háta, vállai és farka hamvas szürkék; orra, pofája, füle, nyaka alsó része, melle, hasa és végtagjai feketés barnák, e két szín között pedig éles a határ. Rendszerint világosszürke elhatároló sáv választja el a háti oldal színét az alsó oldalétól, s főként ez az elhatároló sáv különbözteti meg az afrikai méhész borzot az indiaitól. Az afrikai faj nyugaton a francia Kongótól, keleten pedig Egyiptomtól délre fekvő vidék sziklás területeit lakja.

Afrika fátlan vidékein ugyanis a vadméhek leginkább a földben tanyáznak, mégpedig leginkább mindenfajta elhagyott lyukakban, amint ez a földi dongók és darazsak eseteiben is ismeretes. A méhészborz vágyainak netovábbja ilyen földalatti mézraktár fölfedezése, s ha ilyen kincsre rábukkan, a legnagyobb élvezettel esik neki. A méhek ugyan tőlük telhetőleg védekeznek, s fullánkjaikat sem kímélik, de a borzot sűrű bundája és vastag bőre tökéletesen megvédi a fullánkok ellen, s még hozzá a bőre az alatta levő szalonnaréteg miatt oly lazán függ össze az izomszövettel, mint egyetlen más állaté sem. Mondják is, hogy a méhészborz a szó szoros értelmében meg tud fordulni a saját bőrében. A méhek tehát valósággal tehetetlenek ezzel az ellenségükkel szemben, amit a borz ugyancsak kihasznál, és nagy odaadással turkál ilyen méhlakások után, s a legnagyobb élvezettel lakmározik a drága édességből. Sparrmann mulatságos részleteket közöl a méhészborz portyázásainak módjáról, s azt mondja, hogy a mézmadárral (Mézkalauz) is szövetkezik, amely viselkedésével és füttyeivel neki is, meg a bennszülötteknek is elárulja a méz hollétét. A méhészborz egyébként nem csupán lépesmézre vadászik, hanem kiadósabb táplálékot is keres. Carmichael szerint a baromfitenyésztők a rájuk nézve legkártékonyabb állatok egyikének tartják. De a vadméhek lárváit is szívesen fogyasztja.
Határozottan állítják, hogy a méhészborz 2–3 nősténnyel él, s ezeket mindig szemmel tartja. Párzás idején rendkívül dühösnek és harapósnak mondják, s ilyenkor állítólag az embert is megtámadja és csúnyán összemarja. Egyébként pedig, ha megtámadják, ugyancsak védi az irháját. Mindaddig nem tanácsos megfogni, amíg él, mert fogainak ugyancsak hasznukat szokta venni. Mindenekelőtt azonban a földbe való betemetkezés módját kísérli meg, azután pedig bűzmirigyének váladékát is igénybe veszi, hogyha mindez csütörtököt mond, akkor harap. A nőstény méhészborz 6-7 hónapig vemhes. Egy alom 1 vagy 2 utódból áll.