Az igazi kisemlősök közé tartoznak a különféle denevérek, cickányok, egerek és patkányok. Ez utóbbiak közül említést érdemel a hegyekben élő sziklapatkány és a csoport legnagyobb tagja, az északi folyóvizek mentén élő, akár 2,5 kg testsúlyt és 60 cm hosszúságot is elérő, nutriaszerű bambuszpatkány. A sziklás hegyvidékeken élő Hyrax vagy Dassie Afrika mormotájaként is ismert, és társas életmódot él. A 4,5 kg súlyt is elérő Hyraxot a bennszülöttek közül csak a hegyi namák és damarák ismerik, “csattogós” nyelvükön a neve “Áus” Angol neve Rock Dassie, német neve Klippschliefer (Procavia capensis). Osztrák mormotavadászokat izgalomba hoz.

A Hyraxot a hegyi törzsek húsáért és bőréért vadásszák, vadászata nem könnyű.

A vízszegény térség élővizei mentén (Kunene-Okavango-Zambezi vízrendszere és délen az Orange folyó) két vidrafaj is él, közülük a hosszuújjú vidra (körmetlen vidra) a világ harmadik legnagyobb vidrafaja, 15-18 kg-os testsúllyal, míg a jóval kisebb pettyestorkú vidra csak 4-5 kg-ot nyom. Mindkét vidrafaj védett.

A mi mókusunkhoz hasonló az ország északkeleti részén előforduló sárgalábú mókus,vagy bozótmókus, míg az északnyugati részen a csíkos mókus él. A vizes részek és a kopár Namib kivételével mindenhol általánosan elterjedt és igen gyakori a földalatti kolóniákban élő földimókus, a helyi németek “Erdmännchen”-nek, “Földi emberkének” is nevezik, mivel bozontos farkára támaszkodva gyakran két lábra állva figyel. Bozontos farkát leszámítva a mi ürgénkhez hasonlít. Veszély esetén villámgyorsan tűnnek el a legközelebbi bejáraton.

A többi állathoz hasonlóan a földimókusnak is vannak profi túlélési technikái, ezek közül az egyik az a képessége, hogy bozontos farkát napernyőként a feje fölé tartva védi magát a gyilkos tűző napon.

A földimókus helyenként igen népes földalatti kolóniákban él.

A földimókusok képesek a farkukat napernyőként védekezésre használni.

A nyúlfélék két nyúl- és három üreginyúl fajjal képviseltetik magukat. A fokföldi nyúl (angolul: Cape Hare, németül: Kaphase, (Lepus capensis)) a nyugati part mentén és délen, míg a kissé nagyobbbozótnyúl (angolul Scrub Hare, németül Buschhase, (Lepus saxatilis) a Namib kivételével az egész országban előfordul. Külsőre teljesen a mi itthoni mezei nyulunkhoz hasonlítanak. Bennszülött nevük “Okandiba”. A hegyvidéken fordul elő a vörös sziklanyúl (Jameson’s Red Rock Rabbit, németül Rotes Felsenkaninchen) ami az egyik üreginyúl faj.

A neve alapján a nyulak közé sorolják az igen különös ugrónyulat (angol: Springhare, német: Springhase, (Pedetes capensis)) amely azonban egyáltalán nem nyúl, hanem egy igen fura szerzet. Két erős hátsó lábán ugrálva közlekedik akár 25-30 km/h sebességgel is ez a hosszú farkú, mintegy 80 cm hosszúra és 3,5-4 kg súlyúra megnövő, az ivóvíztől független éjszakai rágcsáló. Az egész állat úgy néz ki, mintha a nyúl, a mosómedve és a kenguru keveréke lenne. Kizárólag éjszaka aktív, az autósnak éjszaka kísérteties látvány reflektorfényben a táplálkozó ugrónyúl seregek kékesen villogó szeme. Nappal földalatti üregeiben rejtőzködik, ritkán látható.

A bennszülöttek finom húsáért előszeretettel vadásszák és csapdázzák, főleg a Kalahari botswanai részén, ahol évente a becslések szerint több milló példány kerül terítékre. Bennszülött neve: “Onghwiju”.

Az ugrónyúlról nehéz eldönteni, nyúlhoz vagy inkább kenguruhoz hasonlít-e?

A mi sününkhöz küllemében, életmódjában teljesen hasonlít a fokföldi sündisznó, bennszülött neve “Fikifa”. Az ország északnyugati és középső részein fordul elő, Kaokoland, Damaraland és a Khomas-fennsík térségében.

Nem áll vele semmilyen “rokonságban” a nála jóval nagyobb, mintegy 20-25 kg súlyt és 1 méteres hosszúságot is elérő tarajos sül (Hystrix africae-australis), amit az angolok “Porcupine”-nek, a németek “Stachelschwein”-nek, a hererok pedig “Shinjengu”-nak hívnak. A Namib kivételével mindenhol előfordul ez a magányosan élő rágcsáló, amely nevét a homlokától a háta közepéig húzódó, felmereszthető kefeszerű taréjáról kapta. Legfőbb éke és nevezetessége mégsem ez, hanem a testének hátsó harmadát sűrűn beborító, önvédelmi fegyvernek is használt sültüskék. Ezek az igen rugalmas, fekete-fehéren sávozott tüskék 10-40 cm hosszúak és tűhegyesek, amit az állat nagyon jól tud és ki is használ. Veszély esetén tüskéit és taréját felmeresztve kétszeres nagyságúnak látszik, miközben hangos fújással és csörömpöléssel rázza tüskéit. A heves rázástól a tüskék nyílvesszőként repülnek szerteszét, találat esetén alaposan belefúródnak az ellenfélbe. Ha mindez nem elég, az állat “rükvercbe” kapcsolva egyszerűen nekitolat az ellenfélnek, aki a félelmetes eleven tűpárna elől rendszerint meghátrál. A beletört tüskék mérgezést okozva akár a nagyobb ragadozók pusztulását is okozhatják. A beszorított tarajos sül bőszen harap is. A párzási időszakot a nőstények háti tüskéinek kihullása jelzi, amelyektől a kezdeményező nőstény önként szabadul meg, a hím egyébként valószínűleg nem is lenne hajlandó… A tarajos sül jelenlétének nyomaival, elhullatott tüskéivel gyakran találkozhatunk, de maga az éjszakai életet élő állat ritkán látható.

A tarajos sül még az oroszlánt is eredményesen elriasztja hosszú tüskéivel.

Igen népes a szorgalmas kígyó- és skorpiópusztító hírében álló mongúzok és ichneumonok famíliája. Ezek a 60-120 cm hosszúságú, leginkább talán a mi nyestünkhöz vagy nyusztunkhoz hasonlítható igen hajlékony állatok igen félelmetes és ügyes ragadozók, amelyek valóban a rovaroktól a mérges kígyókig mindenre vadásznak. Általánosan elterjedt fajok a zebramanguszta (Mungos mungo), amely sűrű fekete keresztcsíkozásáról könnyen felismerhető, vagy a rókamanguszta (Cynictis penicillata) és a karcsú mongúz, más néven karcsú ichneumon (Galarella pulverulenta) amelyek előszeretettel vadásznak lakott területek környékén is.

Karcsú ichneumon a Camp úszómedencéjénél.

Igen speciális éjszakai ragadozók a ginstermacskák (Genet), amelyekből két faj is előfordul. Azaprópettyes ginstermacska (Genetta genetta) a Namib kivételével mindenhol előforduló, mintegy 80-100 cm hosszúságú, fákon élő ragadozó. A nagypettyes ginstermacska (Genetta tigrina) Caprivin fordul elő, valamivel nagyobb előző rokonánál. Táplálékukat főleg rovarok, madarak, apró kisemlősök és vadgyümölcsök képezik.

Az apróbb ragadozók sajátságos képviselője a fehérnyakú-vagy csíkos menyét mellett egy görényszerű állat, a zorilla vagy más néven a csíkos görény (Ictonyx striatus). Ez a kb.1,5 kg súlyú, hosszanti fekete-fehér csíkozású jószág főleg rovarokkal, pókokkal és skorpiókkal táplálkozik. Igen nevezetes tulajdonsága, hogy veszély esetén igen bűzös, maró végbélváladékot permetez ellenfelére, ami a szembe jutva ideiglenes vakságot is okozhat.

A zorilla önvédelmi fegyvere a bűzös,maró hatású végbélváladék.

http://www.vadasz.info.hu/afrika/kisemlos/kisemlosok.html