A valódi kobrák (Naja-nemzetség fajai) kizárólag Afrika és Ázsia sivatagos, félsivatagos, trópusi ill. szubtrópusi területein fordulnak elő. Rendszertani besorolásuk a mai álláspont szerint a következő: Taxonómia

Testalkat és megjelenés:

Ezen kígyók színezete és testalkata viszonylag változatos. Az afrikai fajok színesebbek és valamelyest karcsúbbak az ázsiai fajoknál. Az ázsiaiak alapszíne többnyire a barna valamely árnyalata, a világos aranyszíntől egészen a feketéig. Testükön általában világos, esetleg egészen fehér keresztsávok húzódnak keresztben, de előfordulnak teljesen egyszínű példányok is. Tarkómintázatuk rendkívül változatos, lehet néhány folt, hullámos vonalak, szív alak, monokli, felül nyitott gyűrű, pápaszem, de akár teljesen hiányozhat is (ez általában a szigeti kisebb fajokra jellemző), nyelvük általában pirosas. Testalkatuk vaskos, fejük robosztus, főleg a hím példányoké, farokrépájuk erősebb, csuklyájuk jóval nagyobb és látványosabb, (inkább széles mint hosszú) mint afrikai társaiké. A nemek küllemre jobban eltérnek egymástól. Az afrikai fajok ezzel szemben jóval választékosabban színezettek és mintázottak. Vannak köztük lazac pirosak, citromsárgák, rozsdabarnák, korom feketék, homokszínűek lilás árnyalatú vastag keresztsávokkal, barnák fekete fejjel és sűrű fekete gyűrűkkel. Tarkómintázatuk azonban szegényesebb, többnyire nincs is nekik, vagy csak valamiféle szabálytalan alakú gyűrű fedezhető fel rajtuk. Csuklyájuk viszonylag keskeny, de általában eléggé hosszan lenyúlik. Testalkatuk általában karcsúbb és akadnak köztük meglehetősen hosszú testű fajok is (Naja melanoleuca, Naja haje, Naja nigricollis).

Méreg apparátus:

A kobrák proteroglypha, vagyis a barázdás, elöl méregfogas kígyók közé tartoznak. Méregfogaik viszonylag rövidek (3-6 mm), csak kis mértékben mozgathatóak és külső ívükön egy barázda fut végig, mely kívülről teljesen zárt, ezért ezekben a fogakban is egy belső csatornában folyik a méreg, csakúgy, mint a csöves méregfogú kígyók esetében. Koponyacsontjaik finom szerkezetűek, maxillare csontjuk hosszú, és a méregfogakon túl, fogó fogakat is hordoz, ellentétben a solenoglypha mérgeskígyókkal, melyeknél ez a csont megrövidült, nagymértékben mozgatható és csak a csöves méregfog helyezkedik el rajta. Némely kobra (ázsiaiak és afrikaiak vegyesen) képes "köpni" a mérgét. Ezek méregkampói kevésbé ívesek, rövidebbek, vaskosabbak és a méreg kivezető nyílása a fogcsúcshoz közelebb helyezkedik el, mint a nem köpködő társaiknál.

Szaporodás:

Minden valódi kobra, tojásokkal szaporodik, melyek száma eléggé változó fajtól és az anyaállat nagyságától függően lehet csupán 4-6, de akár 30-40 darab is egy fészekaljban. Általános szabály, hogy a nagy termetű fajok több tojást raknak, mint a kisebbek. Tojásaikat leginkább valamilyen nyirkos üregbe tojják, és az ázsiai fajok némely nősténye kikelésükig tojásaival marad. A nőstények tojásaikat a párzás után 60-80 nap múlva rakják le, kelési idejük a hőmérséklettől függően kb. 50-70 nap körül mozog. A kicsinyek fajtól függően 15-25 cm-es testhosszal jönnek világra, és 2-3 hetes korukban, a tojásból magukkal hozott szikanyag felszívódását követően kezdenek táplálkozni.

A méreg hatása:

Mindegyik fajuk halálos marásra képes! Mérgük általában postsynapticus neurotoxin-t tartalmaz, de az újabb vizsgálatok kimutatták, hogy sok fajuk termel haemo-cytotoxikus mérget. Afrikában a két köpködő fajnak (Naja mossambica, Naja nigricollis) van szövetroncsoló mérge, Ázsiában pl. a monoklis kobrának (Naja kaouthia). Mérgük nem tartozik a legerősebb mérgek közé, hiszen hatásfokuk messze elmarad az ausztrál elapidae-k mérgének hatása mögött, de azért még így is rendkívül veszélyes, tekintve, hogy 1g Naja naja méreg kb. 10000 kg összsúlyú embert (kb. 140 felnőtt ember) képes megölni (†Benke Zoltán, 1997). Vizsgálatok szerint az Afrikában élő fokföldi vagy sárga kobrának van köztük a legerősebb mérge.

Viselkedésük:

Viselkedésüket tekintve, nem tartoznak a kezelhetetlen kígyók közé, hiszen a terráriumban tartott példányok, még a felnőtten vadon befogottak is, viszonylag hamar megcsendesednek, főleg ha megfelelő búvóhely áll rendelkezésükre. Igaz, tápláláskor ajánlatos az egyes példányokat különválasztani, hiszen ilyenkor szinte minden mozgó dologra felfigyelnek. Könnyű őket farkuknál fogva egyik helyről a másikra áthelyezni, úgy, hogy közben hasukat néha a földre érintjük, így elkerülhetjük, hogy saját testükön akarjanak a kezünkig felkúszni. Tapasztalataim szerint az ázsiai fajok inkább nappal aktívak, míg az afrikaiak között több éjszaka mozgó fajt találunk. Az egy terráriumban tartott állatok jól megférnek egymással, bár néha előfordul, hogy valamitől megriadva egymással szemben magasra ágaskodva, egymásra fujtatnak. Általában nyugodtak, és vagy összetekeredve fekszenek a földön vagy egy faágon, vagy ha éhesek, akkor órákon keresztül mászkálnak táplálékot keresve, és minden lyukba, repedésbe beszimatolnak, esetleg még a talajt is feltúrják. Ha jól vannak lakva, szívesen sütkéreznek a napon vagy terráriumban a melegítő lámpa alatt. A természetben ember közeledtére sebesen elsiklanak, csak sarokba szorítva mutatják jellegzetes viselkedésformájukat, a nyakpajzs kifeszítését.
 

Remélem, ezután a pár mondatos kis bemutató után, néhány embernek sikerült eldöntenie magában, hogy a kobrák mégsem az örök vadság és veszély szimbólumai, sokkal inkább érdekes és megismerésre váró csodálatos élőlények.

http://web.tvnetwork.hu/elapidae/elaphome.html